Scottie és a kooperatív tanulás

Újpesti látogatás

Általában nem szoktam a scottie-s bemutatóórák után beszámolót írni, de most történt egy csavar az egyik óra után, ami miatt rögtön arra gondoltam, hogy ezt meg kell osztani.

Március 20-án az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskolába voltam hivatalos, reggel tanárokkal kezdtük az ismerkedést, majd jöhettek a tanórák, először a második, majd a harmadik évfolyamon.

 

 

A másodikosokkal teljesen a megszokottak szerint ment a dolog, értették és élvezték a játékot, mindenki szeretett volna egyet otthonra is, Györk Krisztina tanárnő segítségével minden nagyon könnyen ment – ezt már ismerjük. ?

 

Bemutatóóra beosztás

Kicsit másként működött az egész a harmadikosoknál, nekem nagyon szokatlan volt, már a kiválasztásnál is. Általában az történik, hogy a diákok valamilyen rendszer szerint leülnek egy asztalhoz, vagy a tanár/nő osztja be őket, vagy a gyerekek rendeződnek valahogy saját elképzelésük szerint.

 

Foglaljon időpontot és mi ingyenes bemutató órát tartunk a gyerekeknek!

 

Ebben az esetben viszont a tanárnő (Varga Mónika intézményvezető helyettes) kiválasztott asztalonként egy-egy csapatkapitányt (azt hiszem, ez a helyes kifejezés), akik az asztalokhoz vonultak, hogy aztán egymás után sorban válasszanak a többi gyerek közül felváltva. Később tudtam meg, hogy ennek nagyobb jelentősége is volt, mint hogy van egy vezető az asztalnál.

 

Megy a munka

A munka és az ismerkedés a játékkal nagyjából ugyanúgy zajlott, mint mindenhol máshol, a gyerekek rögtön megértették a játék és az alkalmazás működését, haladtak a saját ütemükben, egy feladatot kellett csak megoldanunk közösen.

 

 

Volt viszont egy csapat, ahol nehézkesebben haladtak, lemaradtak a többiektől, többet kellett nekik segíteni, figyelmeztetni kellett őket, hogy mindenkit vonjanak be a játékba, az együttműködésbe – az egyik diák még egy könyvet is elővett, hogy amíg nem ő van soron, addig csináljon valamit.

 

Zárás

Eljött az óra vége és itt jött az igazi csavar, mert általában én elköszönök a gyerekektől és nagyjából ennyi – de most a tanárnő megkérte a csapatkapitányokat, hogy foglalják össze néhány mondatban a csapat működését és elemezzék például a hatékonyságukat.

A (hangsúlyoznám: 3. évfolyamos diákok) szépen összefoglalták, hogy szerintük mennyire haladtak jól és miért, majd jött annak a csapatnak a vezetője, ahol nem működtek a legjobban a dolgok, és innentől idézném is őt:

„Szerintem jó volt a csapatmunka, csak egy picit elvesztettük néha a fonalat, hogy akkor ki-ki, de szerintem túl nagy ügyet csináltam abból, hogy…, hogy néha nem úgy volt, ahogy én szerettem volna.”

Nagyon érdekes volt látni és hallani, hogy így tudta értékelni egy harmadikos a saját teljesítményét, a csoport teljesítményét, ilyen kritikát megfogalmazva.

 

A termék részletes megismeréséhez kattintson a képre!

Óra után

Aztán persze az is kiderült, hogy miért volt ez az óra az osztály és a tanárnő szempontjából is ennyire fontos.

Egyrészt persze, mert megismerhette Scottie-t, de a másik, hogy a játék és a csoportmunka kiváló alkalmat adott számára arra, hogy kipróbálja és elindítsa az osztályban azt a fajta kooperatív munkát, amit most megismerhettek a diákok, és akár ebben a csoportbeosztásban folytathatnak is.

És fognak is folytatni, mert természetesen a diákoknak tetszett a lehetőség – Scottie-val, de Scottie nélkül is.

Én pedig köszönöm a szervezést Györk Krisztinának, a lehetőséget Lévai Andrásnak, az új módszereket pedig Varga Mónikának.