MittelCinemaFest – Olasz Filmfesztivál 14 friss filmmel

Tizennégy friss olasz filmet mutat be november 6-tól november 16-ig három magyar városban a 17. MittelCinemaFest – Olasz Filmfesztivál.

Budapesti Olasz Kultúrintézet és az Istituto Luce-Cinecitta által szervezett fesztivál a legfrissebb olasz filmtermésből válogat. Az eredeti nyelven, magyar felirattal vetített alkotásokat a budapesti Puskin és Tabán mozikban, valamint részben a szegedi Belvárosi moziban és a debreceni Apolló moziban mutatják be – közölte a fesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója.

 

Gian Luca Borghese elmondása szerint a válogatás szeretne átfogó képet nyújtani a mai olasz filmművészetről, megmutatni, hogy az olasz mozi miként és mennyiféle módon közelítik meg a mai Olaszországot.

 

A MittelCinemaFest ezért nagyobb részt olyan filmeket mutat be, amelyekkel máskor nem találkozhat a közönség a magyar mozikban, bár néhány alkotást Magyarországon is forgalmaznak majd – jegyezte meg.

 

Gian Luca Borghese felhívta a figyelmet arra is, hogy több vetítésen a filmek alkotóival is találkozhat a közönség.

 

A program többek között olyan filmeket kínál, mint az idei Berlinalén díjat nyert Dafne és a Roberto Saviano regénye alapján készült Ragadozók, a több fesztiválon is méltatott Az én lányom, a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Anyaság vagy Olaszország idei Oscar-nevezettje, Marco Bellocchio legújabb alkotása, Az első áruló.

 

A mai olasz mozi egyik legfontosabb alkotójaként számon tartott Bellocchio a közelmúlt történelmének sötét évtizedeit eleveníti fel maffiatörténetében. A film központi alakja egy korábbi maffiózó, Tommaso Buscetta, akinek tanúvallomásával segített térdre kényszeríteni a szicíliai Cosa Nostrát – szólt a fesztivált nyitó alkotásról Gian Luca Borghese.

 

Premier előtt lesz látható a részben Magyarországon készült Medvevilág Szicíliában című egész estés rajzfilm, valamint a magyar származású olasz író, Giorgio Pressburger A fehér közök törvénye című regényének filmes adaptációja.

 

Gian Luca Borghese felhívta a figyelmet arra is, hogy több vetítésen a filmek alkotóival is találkozhat a közönség.

 

A filmek egy részét Szegeden és Debrecenben is vetítik majd.

 

Forrás: MTI

 

Ha szeretne elmélyedni az olasz művészetekben no és az olasz konyhában, szeretettel ajánljuk ezt a könyvet: