Már csak most péntekig jelentkezhetnek egyetemre a diákok! 

A felvételizőknek február 15-ig kell meghozniuk a döntést, hogy melyik egyetem melyik szakján szeretnének továbbtanulni – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.

 

 

Az államtitkár a keddi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy több mint hatvan intézmény több mint 7200 szakja közül választhatnak a felvételizők. Legfeljebb hat képzésre lehet jelentkezni, az első háromra ingyen, a továbbiakra szakonként kétezer forintért.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a felvételi eljárásban a tavalyi szabályokhoz képest egyetlen változás történt: alap és osztatlan képzésben legalább egy emelt szintű érettségi megléte a feltétel.

 

Kivételt ez alól csak azok a képzések jelentenek, akik már rendelkeznek egy felsőfokú végzettséggel, illetve azok akiknél a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják.

 

Az első, legalább 45 százalékos emelt szintű érettségi vizsgáért is jár 50 pont, amennyiben abból számítják az érettségi pontszámot. A többletpontok rendszere változatlan, a különböző jogcímeken összesen 100 többletpont szerezhető.

 

A pontszámítás az alap- és osztatlan képzésen, valamint a felsőoktatási szakképzésen 500 pontos rendszerben történik, mesterképzések esetében pedig összesen 100 pont szerezhető, ennek szabályait a felsőoktatási intézmények határozzák meg.

 

 Változatlanok a jogszabályban meghatározott minimum ponthatárok is: az alap- és osztatlan mesterképzések esetében 280, a felsőoktatási szakképzéseknél 240, a mesterképzéseknél pedig 50 pont.  Hozzátette: több konkrét szak esetében azonban határozatban csökkentették a minimum ponthatárokat. Példaként említette a jogászképzést, a nemzetközi gazdálkodás és a nemzetközi tanulmányok, valamint a gyógyszerész és a pszichológia szakokat.

 

Megjegyezte: a minimum ponthatárok nem azt jelentik, hogy a pontszám elérésével be is lehet kerülni az adott intézmény adott szakára. A valós ponthatárt a felvételizők közötti rangsor határozza majd meg.